Délelőtt kiabálást hallok: Móóónii!
Kinézek, a postás az, egy kis dobozkát szorongatott. Nézem, ismerős volt már a feladó neve, ugye rájöttetek: Mária. Még ott az utcán nekiestem a csomagolásnak, mint kisborjú a mamájának, annyira látni akartam, mi rejtőzik benne. Egy pár zokni, gyönyörűen, feszes, egyenletes kötéssel kötve, és egy kis csészét formázó neszesszer/?, így kell írni?/
Végül még három kép, a legújabb termésekről, persze a szálvégek lógnak,sőt, a biztostű is ott van még, ennek bizony az ujja is hibádzik, mindig így van, ahelyett, hogy rögtön eldolgoznám, hagyom, és így adódik az a "csúfság" hogy vagy 10 terítőm emiatt félkész termék. Lusta vagyok, ez tény!