2010. április 27., kedd
Shetland beelőzött...
Annyit "riogattalak" benneteket a hajszál vékony csoda-fonalcsodákból kötött kendőkkel, hogy a végén a fejemre nőttek, túl sok van megkezdve, és a kezem szinte állandóan fázott, nem volt kedvem kínlódni a merev ujjaimmal. Viszont: találtam pár deka, kb. 15 tolnai nyers színű merinógyapjat, és átalakítottam Shetlanddá. Most végre megláttam ennek a mintának a lényegét, a levélkék egymásba fonódását, mert hiába álltam már neki párszor, valahogy sosem tetszett közben. Annyit csaltam vele, hogy a szegélyminta utolsó 6 sorát nem kötöttem fonalhiány miatt. Ami kis gombóc ott látszik mellette, na, az a maradék. Így éppen csak a levélkék lezáró sorait sikerült befejezni, és alig maradt valamicske belőle, hiába is kajtattam, nem leltem többet de, ha kifeszítem, így is mutatja magát. Ami még lényeges: n e m r o n t o t t a m e l e g y s z e r s e m!

A süti még a hétvégi rögtönzött gesztenyés szeletke, mezei 6 tojásos vizes-kakaós piskótából, 20 deka vajas-porcukros-vanília pudingos főzött krémeses , gesztenyemasszásos hozzáadással, plusz kevés(nem) hulala habsapkával a tetején, egész napi fogyasztásra javasolt, update 1 kategóriába sorolva általam.
Valamint kicsi orgona virág, és "kiskutya" képpel illusztrálva. Még egy mai kép, ebben a roggyantott fotelben fetreng egész nap a maflája, mert el nem fér benne rendesen, és a felmászás az úgy történik, mintha magamat látnám hátulról mászni valahova, alig bír feltápászkodni.

2010. április 20., kedd
Zöldike...
2010. április 19., hétfő
Gombolyagok...
Ennyit a távollétről. Ezeket olyan könnyű volt feltekerni, csak kétszer gabalyodtam bele. Hogy is állhatnám meg, hogy motringban figyeljenek.

Aztán most már elég lesz, mert ennyi gombóc még fagyiból, szilvásból, túrósból is sok lehet. Meg aztán nincs tűm sem igazán szabadon. De hova lettek a 3-asnál vastagabbak, (3.5; 4-es) nem tudom, pedig volt belőlük elég, vagy mégsem, hiába kerestem, nem találok belőlük...:((
Ha nem jelentkeznék...
...akkor igazoltan vagyok távol, elmegyek gombolyítani Bucilla- Betti küldeményét.
Már két udvari festőm van! :)
2010. április 18., vasárnap
Vegyes felvágott...
Zöldike: Melinda dizájnolta fonalból, lami. Utolsó edge van vissza. Sütike: Limara croissantjából továbbgondolt túrós batyesz, és tekerincs. Virágok: anyós-Mama kertjében virítanak.
Bocs a címszavakért, de valahogy nehezen töltődtek ma fel a képek, ezért nem is írtam először semmit, ma úgy látszik "szó-rulásom" van.
Bocs a címszavakért, de valahogy nehezen töltődtek ma fel a képek, ezért nem is írtam először semmit, ma úgy látszik "szó-rulásom" van.
2010. április 16., péntek
Narancsos és lilásos...
Íme további két kezdemény Melinda "boszorkánykonyhájának" köszönhetően. A lilás szintén harangvirágos lesz,
szépen haladgatok(nék) vele, ha nem fagyna le a végtagjaim 50 százaléka, konkrétan a két kezem. Nem igaz, hogy nem tudok átmelegedni, mégsem mosogathatok egész nap, ugyanis arra az időre egész kellemes a hőmérséklete a mancsaimnak. Na, mindegy, próbálkozzak kesztyűben? A másik, narancsosban pompázó,
kicsit vastagabb, 100g/800 m, pedig nem tudom micsoda, mert a nyomtatott mintán nem találok elnevezést, bár láttam már a Ravelry-n, de nem jegyeztem meg. Hasonlóan kedves minta, mint a Flower basket, ugyanis egyetlen áthúzás, vagy összekötés nem esik egy síkba, nehogy má' ne kelljen figyelni a papírra. De megcsinálom! ( Ha izlandi vulkánhamu hull is az égből, akkor is, és fog...)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
2️⃣0️⃣2️⃣4️⃣.Szeptember 29.
Több, mint 2 órája bohóckodok ezekkel a képekkel, fészbúkra sehogyan sem sikerült többszöri próbálkozás ellenére. A szöveget beilleszteni v...
-
Küldtem meghívókat, hogy majd tudjátok olvasni ezután is a blogomat.Amíg mindenkinek továbbítom, akit e zárt körben szeretnék tudni, addig n...
-
Több, mint 2 órája bohóckodok ezekkel a képekkel, fészbúkra sehogyan sem sikerült többszöri próbálkozás ellenére. A szöveget beilleszteni v...
-
Még kaptam egy másikat is, és egy kencét, azok délután lesznek elérhetőek a patikában. És igen, nem tartott tovább öt percnél, csak a fagy ...