2010. március 5., péntek

Croissant á'la Limara...

Ezt semmiképpen ne hagyjátok ki, még az sem, akit rémít a tésztahajtogatás, mert valóban könnyű, a hajtogatások közti időkihasználásról pedig már írtam régebben. Szóval, nem kell őrizgetni. Betűről betűre követtem Limara leírását, ahogy van, úgy a jó, semmit nem változtattam, a mennyiségeket betartottam pontosan. (apának valószínű sótlan lesz) Ezen talán módosítok a későbbiekben. De hogy ez milyen könnyű lett kisülve, és hova lett a vaj?Így hogy eltűnt, és pillekönnyű, még az is előfordulhat, hogy Update1 csemege lett belőle, én már ráfogtam, úgyhogy az!! Most el kell dugni magam elől, hogy jusson a fiúknak is belőle. Mindenesetre úgy látom, ez a mennyiség nem elég a jövőben.


Megint hülye voltál Moncsi, melegen ettél belőle!

2010. március 4., csütörtök

Helyzet...

Nem mertem 6-ossal nekiállni, nyócassal tettem! 


Majd holnap muti, nagyon állat, lehet, hogy átfér egy gyűrűn.

Elvetemültem megint...

Az uruguayi leheletkönnyű fonalkának nekiestem 5 és feles tűvel. Kíváncsi voltam, vajon mi látszik így belőle, és nem tűnik pókhálónak. Viszont nagyon könnyű volt haladni vele, igaz, még van vissza belőle, mert el akarom használni az egész 5 dekás gombolyagot. Ha megnyújtom, már így is kb. 70-80 centi a közepének hossza, de úgy döntöttem, legyen, aminek lennie kell, ha moncsiméretű akar lenni, az lesz. A minta, nos, hááát, nyugodtan mondjátok, hogy semmi fantáziám, de az ilyen laza kendőkhöz még mindig azt gondolom, a Gail a legmegfelelőbb projekt. Szép nagy levelek alakulnak ki, és olyan jó szellősnek tűnik. Na és persze, kívülről megy a minta. Ezen a képen egymás mellé tettem a Leveles-virágost, és a gail.t, az előző 4-es tűs, azért látszik a méretbeli különbség.Azt hiszem, a következőnek 6-os tűvel megyek neki.

2010. március 2., kedd

Kiri..

Kész a Kirim a "Lamináriás-zöldes" fonalból, ez sem lett nagy, mint a leveles-virágos, de nem is ez volt a cél. Nagyjából a felét kötöttem el a 10 dekás gombolyagnak. /Nagyon "profi" módon sikerült a másik tetejére tennem. :)/ Ez kissé homályos lett, viszont a színek teljesen élethűek rajta, ezért tettem ide.Így még van esély egy másik nyakbavalóra is.Csak melegében fotóztam, még nem mertem kicsíptetni a kerítésre, bár már meg lehet közelíteni a kertet, nem annyira mély már a talaj. / Ezt apa is látja, nemsokára megint kikerget a kertbe:)/

Tegnap "dögrováson" voltam, és ezzel még semmit nem mondtam. Megint az van, hogy orvoshoz kéne menni. Elkezd fájni a gyomrom, a bordaíveim alatt, és a hátam beszakad közben. De tegnap még csak el sem akart múlni, fél 3-tól, este kb. fél 11-ig tartott. Aludtam 5 perceket, és mire a görcs kiállt belőle, a gyomorsav lendült támadásba. Arra van pirulám, de szerintem már az segít termelni. Aztán csak reggel lett. Viszont megint sárga voltam a szemem körül, nagy valószínűség szerint kinézhet egy epeműtét. Bár nem azon a tájon fájt, és most a migrén is elmaradt. :)

2010. február 25., csütörtök

Leveles kendő és szegedi kifli...



Elkészült a leveles-virágos kendőcske, az első urulace, ami a sok megkezdettből született. DE! Ha bárki belefog, mivel ajánlottam a minta egyszerűsége miatt, akkor a chart2,3 stb-t felejtse el. Vissza kellett egy sort bontani, mert valahol útközben elveszett két szem, de aztán kiderült, hogy nem is voltak meg.Aztán úgy javítottam, hogy csak sima sorokat kötöttem, amíg már ráilleszthető volt a következő sor.A 3. chart viszont nem passzolhat, mivel, a kendőknél a középszemig, a szélszemeket nem beleszámolva, mindig PÁRATLAN számú szemnek kell lenni, emiatt a 12 szemes ismétlődés soha nem fog ráilleni. Így aztán fakultatíve kell megoldani a széle mintát. Inkább kössetek végig a leveles mintával, és a széle szabadon választott legyen.
Most sikerült a Vaterás zoknifonalas zoknit feltölteni, azóta már készen is van.Kipróbáltam Limara kiflijét, elsőre nem is lett rossz, bár kissé keményre sikeredett, több tejet kellett volna beletennem. Azért megesszük...

2010. február 23., kedd

Sajtrecept

Nem saját kútfőből való, a Kézimunka fórumon olvastam, kipróbálásra kölcsönvettem, és bevált. Azt azért hozzáteszem, hogy tisztán házitejből készítem, nem is tudom már, mióta kapunk igazi tejet, talán tíz évnél is régebben.


"Lágy sajt

5 liter 3,5%-s tejet felforralni,

1 ek sóval 2 percig forralni

1,5 dl 10%-s ecetet beleönteni és ismét 2 percig forralni

Óvatosan keverve addig amíg áttetsző savó képződik , kicsit várunk és leszűrjük a kicsapódott túrószerűséget, gézbe rakjuk felakasztjuk hogy kicsepegjen még a benne lévő savó, kb. 15 perc picit megnyomkodjuk és 2 edénybe tesszük, már ha 2 féle ízesítést szeretnénk, én az egyikbe 1 fej lilahagymát és snidlinget apróra vágva belegyúrtam, a másikba meg 3 gerezd átpréselt fokhagymát, kis edénybe vagy formába nyomkodva amit belülről sóval megszórtam, pár óra múlva megfordítani újra benyomkodni a formába és szép sima sajtunk lesz,folpakkal ki lehet bélelni a formát hogy könnyebben kiszedjük természetesen akkor azt sózzuk meg,! Tartósítani ha tovább akarjuk eltartani sós vízben kell egy éjszakát áztatni, de ezt még nem próbáltam ki . Ebből a mennyiségből kb. 70 dkg-s sajtunk lesz."




Sajt és zokni...

Jó párosítás, ugye, semmi közük egymáshoz, /bár nálunk előfordul időnként sajtszagú zokni, itt-ott/.

A tegnapi szerzemény-fonalból itt tartok. Na, majd, ha fel tudom tölteni, akkor láthatjátok.

A gyorsan összedobott"sajtot" is lefényképeztem, van benne, hagyma, fok- és vörös, szalámidarabok, erős paprika, amit még a fagyok előtt mentettem be a hűtőbe, (csak megfagyott). Só helyett Maggi Ízvarázst tettem bele, abban még további zöldségek vannak (a sok E-adalék mellett/. Majdnem nem érte meg, hogy lenyomassam, ebben a formájában is nagyon etette/volna/ magát. Miután jól összenyomorodott, azt hiszem, le kell lakatolnom, valami zárható helyre, hogy mindenkinek jusson egy falat belőle.

2️⃣0️⃣2️⃣4️⃣.Szeptember 29.

Több, mint 2 órája bohóckodok ezekkel a képekkel, fészbúkra sehogyan sem sikerült többszöri próbálkozás ellenére.  A szöveget beilleszteni v...