2009. február 26., csütörtök

Influenza??

Látom, ma is sokan benéztetek hozzám, én pedig semmit nem csináltam errefelé. Nekiestem az ágynak, már második éjjelt jajgatom végig, apuka szerint, igaz ma félálomban hajnalban tényleg, mintha hallottam volna magam . Fejfájás, orrfolyás, láz, hidegrázás, szóval csupa romantika. Gyöngyi, már csak a jövő héten csomagolom be az ajándékod, nem bacizom össze. Hogy miért kapod, hát csak úgy. Remélem, ez megfelelő indok. Minél többet nézegetem a kendőiteket, annál inkább keseredek el. A különböző mintákat, gondolom ki kellene nyomtatni, de sajna a nyomtatónk nem tökéletes, a belét ki kéne cseréltetni, vagy felújítatni, mert középre egy fehér sávot nyomtat, és így nehéz bármit leolvasni. Esetleg van olyan kiadvány, amelyben kimondottan ilyen kendős minták vannak? Mindenesetre, ha lesznek szép fonalaim, talán nagyobb kedvem lesz. Most mindenesetre, tényleg magam alatt vagyok ez ügyben.

2009. február 24., kedd

Nem bírtam megállni...

...hogy ne mutassam meg a legújabb horgolmányokat, két terítő, nem a szokványos kör alakban. Mindegyik nagyon jó minőségű fonalból, gyorsan készült. Pedig ez is olyan aprólékos, és ennek neki merek állni, jól van na, nem sajnáltatom magam. De ez jobban megy, talán ezzel kéne foglalkoznom, de akkor is kendőt akarok! Már szinte toporzékoltam... Bocsánat! :)


Ezen a képen jól látszik a színe, egyébként meg vasalni kéne, akkor lenne az igazi, de még nem tudtam rászánni magam.

Barátság-díj (Oscar- díj után - szabadon! )


"Ezek a blogok szerfelett bájosak, a blog íróknak az a céljuk, hogy barátok és barátságosak legyenek. Nem a pénz a mozgatórugó. Reményeink szerint ezen díj átadásakor több barátság keletkezik, a barátság elterjed, és több figyelmet kap a blogger. Amikor továbbadod, kérlek vedd figyelembe ezen elveket. Válassz nyolc embert."



Igen, igaza van a díj kitalálójának, nem a pénz, ami mozgatja nálunk a rugót. Nem törjük a fejecskéinket azon, milyen rongyot is kapjunk magunkra a nagy partira, mikor meg kéne mindenkinek köszönni, hogy itt lehetünk. Egyszerűen mindig itt vagyunk, bármikor, akár az általam gyakran emlegetett "cselédruha" is megteszi, mert nem az egymás lenyűgözése a célunk a külsőségeket tekintve, hanem, hogy értéket teremtsünk, és azzal kápráztassunk. Erre most alkalmatlan vagyok egyébként, csak csorgatom a nyálamat, miket nem műveltek itt pár 10 deka gyapjúval. Most írtam Rikkeréknek levelet fonalmintáért, mert már annyira akarnám, hogy én is, én is kendőt akarok kötni, hogy látom magam előtt, csak még azt nem tudom, hogy is fognék hozzá. Csak ismerkedem a mintákkal, de annyira bonyolultnak látom, hogy az összes önbizalmam romokban hever. Úgyhogy minden segítséget elfogadok, ami közelebb vinne ahhoz, hogy én is varázsolni tudjak. (Nálam ezt most nagyon elölről kellene kezdeni, úgy érzem. )

2009. február 10., kedd

Life-flower (Élet-virág)

Sokat hallottam ezt a szókapcsolatot, persze magyarul. Ez is egy olyan emlék, amit nem tudtam sokáig kitörölni. Bezártam már minden kiskaput ott, ahová száműztem, de folyton kitüremkedett a legapróbb réseken, és szinte követelte, hogy emlékezzek. 
Homályos, tudom, de nem tehetem meg, hogy konkrétan leírom.
Éppen olyan érzés, mint folyton arról álmodni, hogy máshol vagyok, ott, ahol dolgoztam valaha. Olyan emberekkel, akik már rég elmentek. Ugyanúgy nincsenek, mint a hely maga. A földdel egyenlő minden, egyetlen tégladarabot sem találta, mikor ott jártam. Viszont, ha rá gondolok, még a gesztenyefák susogását is hallom, nem beszélve arról, mikor tavasszal kinyíltak a virágjaik, és megannyi gyertyaként meredtek az ég felé.

Ez az egyik utolsó kép az állomásról, igaz éppen kopaszok a fák, de ez mit sem számít, ha magam elé akarom képzelni, milyen is volt valójában.
Íme egy ismerősöm festménye arról, amilyen volt, mikor "virágzott" még ott minden. Távol volt a falutól az igaz, hóban, fagyban gyalogolni kellett, mikor éppen busz sem volt, fél órányi járás, koromsötétben, ha nappalos voltam. De csend volt, nyugalom, és biztonság. Hogy is lehetne kitörölni az emlékezetből mindezt?

Hát persze, hogy zokni...

Sikerült Siófokon a kedvenc fonal lelőhelyemen féláron hozzájutni az alapanyagokhoz, Bravo Color, és Shoeller Stahl fonalakhoz. Igaz, műszálasak, de a színek miatt, még ettől is eltekintek. A harmadik zokni pedig a Judittól beszerzett fonalból készül.



Terítők majdnem készen

Azért itt vagyok ám, és figyelek, csak közben bökdösődök, most párhuzamosan a horgoló- és kötőtűkkel együtt. Előszedtem a kicsit vastagabb fonalakat, és nem túl légies, de mutatós darabokat sikerült készítenem, azt hiszem. Vasalásra várnak egyelőre, a kékből még két kör is várat magára.

2009. február 8., vasárnap

In memorian Marian Cozma

Halotti beszéd


Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

2009. február 3., kedd

Lábmelegítő alváshoz

Állandóan fázik a lábam, hiába a meleg, kötött zoknik, kettő is kell belőle, egymás tetejére húzva. Így is csak nagy nehezen melegszik át, ezért még megtoldottam a zokniszárakat egy bokamelegítővel, mintha Szibériában lennék. :)) De már érezhető a hatás, átmelegedett a lábikám. A rózsaszín az enyém, másik Bazsikáé, megirigyelte, hát tegnap és ma összedobtam neki is egy párat, ha már névnapja van...



Környe Márciusban