Csak szöveg...

Előzőekben csak képek voltak, ma meg nem fotóztam. Mire lenne kép, nem lesz miről...Ugyanis elkészítettem Limara Majomkenyerét, mindent leírás és mérték után. Szépen kelegetett is, majd a vajas-fahéjas-cukros fürdő után illatozott, ahogy az fahéjasoknál előírás. A formában is kelt, miután beküldtem a sütőbe, magára hagytam szegényt, és túlértelmezte a dagadást, na lett is hetedhét országra szóló füstfüggöny a főzőfülkében...Égett-füstölt a fortyogó fahéjkaramell-láva a sütő aljában. Gondoltam, aláteszek egy lemezt, égjen arra a továbbiakban, és milyen igazam volt, alig toltam alá, újabb malőr. A tetején lévő gombócok csak nem akarták a kelést abbahagyni, ekkor meg leugrált a felső sor a lemezre. De hmmmm, hát azok ahogy odatottyantak, szépen, hamar megsültek, és már tesztelhettem is, hogy mennyire tökéletes volt a tészta, ami az ízeket illeti. Na, mentem mendegéltem, a füstfelhőben, jól leteszteltem vagy 10 gombócot, mire nagy nehezen csak átsült az egész, és végre kiboríthattam. Egyszerűen gyönyörű volt, ahogy végül is nem égett el az egész, hanem szép aranybarna réteg képződött, hála a tapadásmentes, ám igen kicsinek bizonyuló első"kuglófos" formámnak.A tanulság, hogy vagy a fele mennyiséget kell legközelebb venni mindenből, de az nem jó, mert az esetleges tesztelgetés folyamán netán elfogy, mielőtt kész lenne, az üres sütőforma meg hülyén mutat a sütőben. Vagy kell egy dupla nagy esetleg szilikonos forma, de ilyen közel egymáshoz, időben, nem túl szerencsés, ha beruházok ilyesmire. Vagy ha vastagfalú tepsibe rétegezném az eredeti mennyiséget, vagy a felével megnöveltet, legfeljebb nem lenne olyan szép a formája, viszont duzzogva csak el "maj/m/sz/olgatnánk". Csak nehogy kimenjek a spájzba...