2010. április 27., kedd

Shetland beelőzött...

Annyit "riogattalak" benneteket a hajszál vékony csoda-fonalcsodákból kötött kendőkkel, hogy a végén a fejemre nőttek, túl sok van megkezdve, és a kezem szinte állandóan fázott, nem volt kedvem kínlódni a merev ujjaimmal. Viszont: találtam pár deka, kb. 15 tolnai nyers színű merinógyapjat, és átalakítottam Shetlanddá. Most végre megláttam ennek a mintának a lényegét, a levélkék egymásba fonódását, mert hiába álltam már neki párszor, valahogy sosem tetszett közben. Annyit csaltam vele, hogy a szegélyminta utolsó 6 sorát nem kötöttem fonalhiány miatt. Ami kis gombóc ott látszik mellette, na, az a maradék. Így éppen csak a levélkék lezáró sorait sikerült befejezni, és alig maradt valamicske belőle, hiába is kajtattam, nem leltem többet de, ha kifeszítem, így is mutatja magát. Ami még lényeges: n e m r o n t o t t a m e l e g y s z e r s e m!A süti még a hétvégi rögtönzött gesztenyés szeletke, mezei 6 tojásos vizes-kakaós piskótából, 20 deka vajas-porcukros-vanília pudingos főzött krémeses , gesztenyemasszásos hozzáadással, plusz kevés(nem) hulala habsapkával a tetején, egész napi fogyasztásra javasolt, update 1 kategóriába sorolva általam. Valamint kicsi orgona virág, és "kiskutya" képpel illusztrálva. Még egy mai kép, ebben a roggyantott fotelben fetreng egész nap a maflája, mert el nem fér benne rendesen, és a felmászás az úgy történik, mintha magamat látnám hátulról mászni valahova, alig bír feltápászkodni.

8 megjegyzés:

nöné írta...

Már hiányoltalak babám, de tudtam ám, hogy hamarosan megjelensz, és megmutatot arany kezeid gyümölcseit:o)

Ziebi írta...

Jaj ez a kutyus de csodálatos, azokkal az összedőlő fülekkel! :)

Moncsi írta...

Hát aranyos, hát, de ki nem állhatom a"mocskos arcát", mikor reggel fél 6-kor elkezd ugatni, mit ugatni, nyávog, meg beszél is, könyörög, hogy ki akar jönni a helyéről, mert éjjelre még nincs szabadon, tud ott is futkorászni, de nem elég a kis mocsadéknak. :)

Kriszta írta...

Nagyon szép lett a kendőd, olyan jó, pihe-puha, beburkolózósnak tűnik :)

Maris írta...

Jaj, ez a Shetland, ez halálos. Én is asszem, ilyet szeretnék az egyik világoskék-szürke uruguayiból....

A kutya fülei pedig tényleg brutálisak :-D

Irenka írta...

Nagyon elegáns a kendő, a nyersfehérben jól érvényesül a minta (már amennyire értek hozzá:)). A süti pegig hmm ... nyami.

peony írta...

A shetland nálam is a közeljövő tervei között szerepel... nagyon szép így tiszta fehérben!

zazálea írta...

Nagyon!

Környe Márciusban