2010. január 6., szerda

Töröm a csendet...

Majdnem hallgattam egy hétig, még pesszimistábban fogalmazva, tavaly írtam ide utoljára. Hoztam havas képeket, nem valami szépek, de legalább téliek. Lapátolhattam reggel a havat, a fájós kezemmel. Valami nagyon nincs rendben, van egy pukli a csuklóm környékén, ami fájdalmas, ha hozzáérek. Mosogatáskor jó, ha meleg vízben van, de aztán kihűl, és újra "beragad" nem hajlik, nem akar mozdulni. Én meg így akarok kötni, sőt kötöttem is. Ugyanaz a helyzet, ha bemelegszik, nem fáj. Viszont egyre nehezebb néhány mozdulat, ami szükséges lenne naponta, többször is. Kényes téma: intim higiéniára gondolok, de megoldom, bal kézzel. Majd borogatok rá valami, talán az étkezőasztalt, akkor azért fájna. Tegnap rákezeltem az ingeráram-készülékkel, de az is csak abban a 15 percben volt jó, közben meg találtam két mágnesesnek tűnő karperec-félét, most az van rajta, melegszik alatta, lehet, hogy orvoshoz kéne mennem?! Oda!

Akkor a képek: A házunk, elég öreg szegény, tavaly 60 éves volt, messziről fotóztam, azért ilyen homályos. Ez az udvarról készült, persze a szokásos káosz van rajta, de most a kötélen libegő "rongyaimat" levettem. A narancssárga förmedvény színű fotelektől évek óta nem tudunk szabadulni, így ott hagytuk a teraszon őket. Amelyik háttal áll, abba bevacakolta magát a maradék kutyánk, Pici a neve, olyan keverékféle, tacskó, vagy minek lehet nevezni, drót a szőre. Ki van neki bélelve, és még tető is került a feje fölé, a másik fotel ülőpárnájából. Az asztal is olyan, hogy képtelenek vagyunk eltenni onnan, nyáron azon szoktam a piszkos konyhai előkészületeket végezni, és van, hogy néha ilyenkor is.. Az autó kerekei is védelem alatt állnak, kutyapisi-veszély van állandóan. Pedig apa tett ki az udvarra nem használatos abroncsot, de azt nem hajlandó megtisztelni az eb. Csak, amihez karosszéria is tartozik. A terasztetőn látható hóréteg szépen besötétít mindent idebent, milyen jó lenne, ha meg lehetne őrizni a nyári melegre... Kép az iskoláról, na ez jól sikerült. Valamint van ám nekünk egy patakunk is, Cinca a neve, de az látszik hogy ez senkit nem érdekel különösképpen, ezért jobb is, hogy a hó beborítja a környékét. Nyilvános szemetes konténer, így lehetne leginkább jellemezni, pedig egész jól is kinézhetne.

13 megjegyzés:

nöné írta...

Bár nem vagyok orvos- és bogyóbarát, de lehet, nem ártana megmutatni egy szakbarbárnak, hátha adna rá valami jóféle kenőcsöt. Vigyázz az aranyat érő kacsódra, nehogy többel kösd be!

Kriszta írta...

Egyetértek Nönével, szerintem sem ártana megmutatni valami szakinak :( Vigyázz magadra és gyógyulást kívánok!

Moncsi írta...

Majd igyekszem szót fogadni, de csak halogatom az ilyesmit, aztán csak jajgatok. Most pl. teljesen körbe tudom forgatni, és nem is szúr. Tudjátok, hogy van ez: A fogfájás is elmúlik, amint a váróban van az ember. Mondjuk nekem már évtizednél régebb ideje nincs ilyesmire gondom. Hála az "erős egészséges" fogazatnak, amivel meg lettem áldva, simán mosom fütyörészve. :))

Mosolyrend Évi :) írta...

Szia Moncsi,jobbulást!
Azért egy szakember pillantásá nem ártana és aztán egy "belső gyógyítás" is segíthet ...

Macus írta...

Jó, hogy végre írtál!
A kezedet csak mutasd meg valami szakinak.
A képek szépek. A mi házunk idősebb a tieteknél... és nem mondanám, hogy szebb.

K.L.Julcsi írta...

Gyógyuljon meg a kezed!

Anice kötős blogja írta...

Kiváló hangulatfestő képeket raktál fel. Ez a mai nap ilyen nálam is.
A sok izé itt is megtalálható, amitől nem tudunk-akarunk szabadulni valamiért, kutya is van, de kisfolyó nincs, a Duna nagyobb, olyan furcsán, lassan hömpölygős. Kiskezed pihentesd, ja és ne sminkelj sokat. Egy ismerősnél láttam bidét, de igen hideg volt a vize és jól megijesztett, de legközelebb rakatok be, mert olyan polgárias.

Moncsi írta...

Köszi Anice! Láttalak ám, szép vagy a kismamás pulcsidban! Én aztán nem sminkelek egyáltalán. Apa a kozmetikusom! :) Van, hogy napokig el tudja tüntetni a ráncaimat, viszont, ha esetleg valami rossz fát tennék a tűzre, még tartós szemhéjfestést is vállalna. :) Ez persze vicc, én vagyok az erőseb...

ercsu27 írta...

Hát én hiába téptem eddig a számat?????? :-)

Moncsi, most már tényleg elmehetnél ahhoz a dokihoz!

Anice kötős blogja írta...

Ez az apucis nagyon jó :) de mostmár tényleg vigyázz magadra, irány a doki, akár a háziorvos is megteszi sztem.

Maris írta...

Moncsi, mutasd meg a csuklódat valami dokinak.
Hű, a balkézről való "intimhigiéniáról" nekem is vannak emlékeim, még a korcsolyázás közben elkövetett (jobb) könyöktöréses időszakból :-D
Ennél már csak tudod, mi durvább?
Volt hosszú hajad?
Próbáltad valaha egy kézzel feltűzni?
Nem lehet?
Elmeséljem? :-D

Aranka írta...

Kedves Moncsi!
Izületi gyulladásod van, amit nemcsak krémekkel, hanem gyógyszeresen is kezelni kellene. Ha ezt most nem kúrálod ki mindig gondod lesz a csulóddal. A hólapátolást mellőzd egy jó darabig. Szóval Orthopédiára kellene menned. Üdv

Lonci írta...

A sok jótanács mellé:dokihoz, de azonnal!!!!Ez tapasztalat, na nem nálam, a lányomnál, neki is komoly problémái vannak a kezével. A kötés meg végképp nem tesz jót neki!Sajnos!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Blogarchívum

Rendszeres olvasók

Címkefelhő

"...ott születtem én..." (1) "crochet baskets" (1) "little girl"hat (1) "owl"mittens (1) ( násá nóvaja szobáká (1) Adamas shawl (3) Adamas shawl. (1) Aeolian shawl (11) ajándék (2) bag (1) baltic blossoms (2) calorimetry (4) crochet (2) crochet bag (1) crochet bolero (1) crochet butterflies (1) crochet butterfly pattern (1) crochet doilies (5) crochet hat (1) crochet shopping bag (1) crocodile stich (1) család (4) Echo flower shawl (1) ékszer (1) emlékezés (4) entrelac knitting (1) fingerless gloves (2) fokhagymás leváros kalács :) (1) fonalak (3) fülvédő (1) gail pattern (1) gail shawl (18) hájas tészta (1) happy birthday (1) Haruha scarf (1) Haruni shawl (1) horgolás (2) How to knit it? (1) idézet (1) Jaques Cousteau Hat (1) játék (2) kardigán (1) karikás ostor (1) kellokukka (1) kellokukka shawl (9) kenyér (2) kesztyű (1) kicsi-lány sapka (1) kiri (11) knitting (4) knitting bag (1) knitting hat (15) knitting hats (5) knitting needle (1) knitting sock (15) könyv (1) kötés (1) kötött (1) kötött sapka (6) kötött zokni (3) lábmelegítő (1) Laminaria (8) leaf and flower shawl (3) Leaf lace (1) Leafy Lace Scarf (1) legwarmers (1) lekvár és csalamádé (1) Mathilda's shawl (2) mittens (9) moncsi (1) olasz kezdés és befejezés (1) orange Gail (1) our new dog (1) pattern with Excel (1) pendrive-"coats" (1) pite (2) poncsó (2) pumpkin (1) rainbow (1) Rocco és Vinny (1) sajt (1) scarf (2) shawl (2) shetland triangle (6) short row heel (2) sock heel with short row (1) sock yarns (4) socks (6) South Bay Shawlette (1) Springtime Bandit (1) Stretchy Bind Off (1) Swallowtail Shawl (7) táska (3) tolnai gyapjú (1) Touch me (1) tömködős piramis (1) Trinity (1) túrófánk (1) unser neuer Hund (1) unser neuer Hund) (1) uruguay-i lace (3) wool yarn (3) yarns (5) yarns and needles from Finland (1) zokni (4) zoknifonal (1)