2014. február 10., hétfő

8 K.

Végre rátaláltam valamire,ami érdekel. Kicsit elegem lett a zoknikból,kesztyűkből. Nem a mivoltuk miatt. Hanem mert hegyekben állnak mindenfelé.Persze jónéhányat készítettem, amelyek kellettek is. Olyanokat is,amelyeket nem kellett volna. Itt arra gondolok,mikor a megrendelő jobban tudja,mennyit ér a munkám. Nagyjából semmit. Mert ő körülnézett az árak terén,és erre jutott. Én meg engedtem. De ezzel befejeztem. Meg lehet venni a piacon,kínai boltban,ha kell hetente. Nos,akkor mi kerül kevesebbe? Az ilyen hozzáállásra is azt tudom mondani,szerezzen mindenki maga tapasztalatokat. Nem érdekel,hogy ettől gyopárnak tartanak. Van,aki elismerte,amit készítgetek,nekik ezentúl is bármikor,bármit,akár csak úgy is.

Huh,azt hiszem,ez nyomasztott egy ideje.Úgyhogy ugorjunk is egyet. Egy újabb kardigán. Itt rögtön magyarázom is a címet. Vagy inkább elárulom: körkardigán kellokukka kendő kombó.

'Egyszerű' fentről kezdett darab,kis csavarással,hangsúlyozandó a raglánvonalat. Közben kissé untam a simakötést,ezért húztam egy merészet,a két elején,és a háta közepén elkezdtem belékötni a harangvirágos kendő mintáját. Ettől aztán köralakúvá kezd válni,mert ennél a kendőnél nem mindig ugyanannyi szemmel nő a sorok szemszáma,de nem baj,majd jól átlapolódik. Ráfogom,hogy ilyennek kell lenni. Lehet,hogy ettől lesz egyedi?

8 megjegyzés:

Macus írta...

Nagyon szép lesz a kis kardi.

örülök, hogy itt is jelentkeztél. :)

Kataca írta...

Ez nagyon szép!!!!

Unknown írta...

Nagyon klassz dolgokat készítesz! Tetszik a minta is, a csavarások is, ahogy a végén kezdted, jól megcsavartad..., a raglán szaporítás(?)..., gyönyörű lesz! Gratulálok!!!!

undercover írta...

Hú, de szép, Moncsi!
Mit vársz a piactól? A múlt héten mentünk az szfvári kórház kartonozóba, és ott elkapott minket egy nő, hogy ad 10 pár zoknit 300 Ft-ért? Rögtön mondta a férjem, na ez csak loptt lehet. De ezk után ki becsüli meg a drága kezed munkáját?

Moncsi írta...

Most már látlak Benneteket! Moderálásra voltak beállítva a megjegyzések. Javítottam.

rozi írta...

Jó hogy újra olvashatom velős gondolataid!!Puszi!

rozi írta...

Jó hogy újra olvashatom velős megjegyzéseidet!!Puszi!!

Moncsi írta...

Most már tényleg jól állítottam be a megjegyzéseket. :) Nincs moderálás!

Környe Márciusban