2009. július 24., péntek

Lila- Lami...

Először is: Lányok, bekukkantok Hozzátok, és köszönet a "Mosolyogtató" díjért, de ebben a hőségben nem nagyon volt,mit közzétennem, azért nem vagyok gyakrabban jelen. De,ha beindul a "csomóm", akkor még sok is lesz belőlem, ez még fárasztó is lehet, tehát csak óvatosan velem.

Továbbra sem meghazudtolva önmagam, vastag kendőkkel takarózom, már, amikor világos van itthon, mert általános elsötétítésben leledzünk, kizárandó a szaharai meleg légáramlatokat. Így csak estefelé vehettem kézbe "gyapjacskáimat", de kész lett a kedvenc színemből egy újabb, kissé átvariált Laminária. Az elején a csillagokkal próbáltam spórolni, csak 9 sort készítettem, és így bátrabban fogtam bele a virágokba, 8 Blossom-ot kötöttem. Még mindig hálálkodom a szerencsének, amiért rátaláltam a klassz rugalmas leláncolásra, mert ezzel egyszerűen tökéletes lett ez a darab. / Csak nehogy elfelejtsem minden kendőmet így befejezni! :)/. Hát ezen kívül még 4 megkezdtett darabom van, tehát, ha megint nem hallotok felőlem, akkor ott vagyok, és kötözködök. Ercsu! Megkaptam a tűket, majd a pontos összeget írd meg, jövő héten törlesztek. Egyébként ez a lila még a régi szériából való, nem , amit most kaptam. de az tényleg puhább, naná, hogy belekezdtem, de most Kiri van terítéken.

Modellt ült kutyusunk is, szegény, olyan egészséges, kint vannak a bordái, valaki mondta, hogy ez annak a jele./Na,akkor én nagyon oda lehetek, mert bordám még nem nyomta a bőrömet. :))/

Egyik nap zöldségnapot tartott, ugyanis ellopkodta a leszedett uborkát, lehetett pár kiló, és szépen megfalatozta, 3 szemet hagyott mindössze. Mondjuk nagy kárt nem okozott, mert már nem tudom, hova tegyem az ubikat, lassan mérgezéses tüneteket produkálok, de amúgy is tönkremegy már a növény, akkor ez a gond megoldódik, és uccu neki, jön a paradicsombefőzés.

8 megjegyzés:

Kangamama írta...

Moncsi! Megosztanád velünk, hogy hol találtad a rugalmas leláncolás leírását? Ezzel u.is nekem is mindig gondom van..

Kati írta...

Gyönyörű lett ez a Lami is:D Pedig én nem vagyok "lilás" de naon tetszik!!!:)

Moncsi írta...

Köszi Kati!

Az két utolsó kép nem élethű, de gondolom ismered, a tolnaiakból való, 3-as szín.

Melinda írta...

Óóóó, mitsoda gyönyörűség már megint!:)

nöné írta...

Moncsikám, nagy vagy! Ez is klassz lett nagyon!
Uborka: ugyan úgy vagyok vele, mint Te. Már a fülünkön is ubi nő ki, de már nem sokáig:o) Pedig milyen jó lenne belőle úgy egy hónap múlva. Te, hogy ez még nekem hogy nem jutott eszembe, hogy a két kutyust is megkínáljam velük:oDD

Kriszta írta...

Nagyon szép lett ez a kendőd (is) :D

Anice kötős blogja írta...

Ez a kendőd nekem naaagyon tetszik! Ide vele.. de inkább hordjad bátran, mert nagyon divatos.
Egy hozzá való topot el tudnék képzelni még nagyon egyszerű mintával.

Timici írta...

csodás, csodás, csodás!!!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Rendszeres olvasók

Címkefelhő

"...ott születtem én..." (1) "crochet baskets" (1) "little girl"hat (1) "owl"mittens (1) ( násá nóvaja szobáká (1) Adamas shawl (3) Adamas shawl. (1) Aeolian shawl (11) ajándék (2) bag (1) baltic blossoms (2) calorimetry (4) crochet (2) crochet bag (1) crochet bolero (1) crochet butterflies (1) crochet butterfly pattern (1) crochet doilies (5) crochet hat (1) crochet shopping bag (1) crocodile stich (1) család (4) Echo flower shawl (1) ékszer (1) emlékezés (4) entrelac knitting (1) fingerless gloves (2) fokhagymás leváros kalács :) (1) fonalak (3) fülvédő (1) gail pattern (1) gail shawl (18) hájas tészta (1) happy birthday (1) Haruha scarf (1) Haruni shawl (1) horgolás (2) How to knit it? (1) idézet (1) Jaques Cousteau Hat (1) játék (2) kardigán (1) karikás ostor (1) kellokukka (1) kellokukka shawl (9) kenyér (2) kesztyű (1) kicsi-lány sapka (1) kiri (11) knitting (4) knitting bag (1) knitting hat (15) knitting hats (5) knitting needle (1) knitting sock (15) könyv (1) kötés (1) kötött (1) kötött sapka (6) kötött zokni (3) lábmelegítő (1) Laminaria (8) leaf and flower shawl (3) Leaf lace (1) Leafy Lace Scarf (1) legwarmers (1) lekvár és csalamádé (1) Mathilda's shawl (2) mittens (9) moncsi (1) olasz kezdés és befejezés (1) orange Gail (1) our new dog (1) pattern with Excel (1) pendrive-"coats" (1) pite (2) poncsó (2) pumpkin (1) rainbow (1) Rocco és Vinny (1) sajt (1) scarf (2) shawl (2) shetland triangle (6) short row heel (2) sock heel with short row (1) sock yarns (4) socks (6) South Bay Shawlette (1) Springtime Bandit (1) Stretchy Bind Off (1) Swallowtail Shawl (7) táska (3) tolnai gyapjú (1) Touch me (1) tömködős piramis (1) Trinity (1) túrófánk (1) unser neuer Hund (1) unser neuer Hund) (1) uruguay-i lace (3) wool yarn (3) yarns (5) yarns and needles from Finland (1) zokni (4) zoknifonal (1)