2009. augusztus 1., szombat

Lángos és Titania

60 deka liszt, 3 deka élesztő, tejjel felfuttatva, só ízlés szerint, annyi tejet tegyetek bele utána, hogy jól formálható legyen, ne túl lágy, azt hadd keljen. Olaj, szaggatás, nyújtás kézzel, sütés, aztán nem nekiesni melegen, mint Moncsi.

Más:

E R C S U !!!!! (sikítok)

Miért nem passzol a kezdő chart utolsó sorára a "B" chart első sora? Főleg a : ráhajt, sima, ráhajt, ezek nem esnek egymás fölé, pedig úgy kéne, nem? Csak úgy jó, ha az áthúzásos, és kettőt összekötéses fogyasztások elé, és után kötök még egy simát. A hármas fogyasztás fölé pedig jól jön ki.

7 megjegyzés:

ercsu27 írta...

Moncsi drága, nekem passzolt...

Moncsi írta...

Most a 21-es lilából is kész a Setup, kíváncsi vagyok, ott mit mutat, ja, két szabad tűm volt, a puha-mogyoró az a rendetlenkedős. Ha jól értettem, akkor nem csak a kék satírozottat kellene ismételni, hanem végig azt a részt, kivéve az "árva" simát, azt csak a széle előtt. Majd még sikítok, lehet, hogy holnap este már megoldódik, nagyobb a nyugi, és nincs meleg.

ercsu27 írta...

Igen, az egészet kell ismételni 3x, mert 3 sávból áll a kendő.

Ma már nem leszek, délig melóztam a cégnél, aztán főztem három félét "ebédre", meg sütöttem barackos pitét, meg brióst, meg főztem pár üveg szeder meg fügedzsemet... Kissé odavagyok, ezért ma csak álmodni fogok a kötéssel. :-)

Timici írta...

köszi, köszi:o) feltétlen kipróbálom;o)

Ahama írta...

Szia!

Nekem a gail-hez lenne kérdésem, láttam, hogy már több gyönyörű darabot csináltál belőle, úgyhogy van tapasztalatod.
Most tartok az edge chart 5. soránál és nagyon gyanús, hogy nem rossz-e a minta jelölése. Te aszerint kötötted? Nem hiányzik a 4.szemek után egy ráhajtás?

Nagyon hálás lennék egy gyors válaszért :) Köszi!

Ahama írta...

Közben visszanézegettem a blogodban és az áprilisi postban megtaláltam a választ. Köszi!

Moncsi írta...

Bocsánat, de tegnap nem volt netünk, este derült ki, most megjavították, ha találtál választ, örülök, azt hiszem hiányzott a ráhajtás, én már kívülről kötöm, a fejemben megvan minden. Majd képet kérünk, ááám!!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Blogarchívum

Rendszeres olvasók

Címkefelhő

"...ott születtem én..." (1) "crochet baskets" (1) "little girl"hat (1) "owl"mittens (1) ( násá nóvaja szobáká (1) Adamas shawl (3) Adamas shawl. (1) Aeolian shawl (11) ajándék (2) bag (1) baltic blossoms (2) calorimetry (4) crochet (2) crochet bag (1) crochet bolero (1) crochet butterflies (1) crochet butterfly pattern (1) crochet doilies (5) crochet hat (1) crochet shopping bag (1) crocodile stich (1) család (4) Echo flower shawl (1) ékszer (1) emlékezés (4) entrelac knitting (1) fingerless gloves (2) fokhagymás leváros kalács :) (1) fonalak (3) fülvédő (1) gail pattern (1) gail shawl (18) hájas tészta (1) happy birthday (1) Haruha scarf (1) Haruni shawl (1) horgolás (2) How to knit it? (1) idézet (1) Jaques Cousteau Hat (1) játék (2) kardigán (1) karikás ostor (1) kellokukka (1) kellokukka shawl (9) kenyér (2) kesztyű (1) kicsi-lány sapka (1) kiri (11) knitting (4) knitting bag (1) knitting hat (15) knitting hats (5) knitting needle (1) knitting sock (15) könyv (1) kötés (1) kötött (1) kötött sapka (6) kötött zokni (3) lábmelegítő (1) Laminaria (8) leaf and flower shawl (3) Leaf lace (1) Leafy Lace Scarf (1) legwarmers (1) lekvár és csalamádé (1) Mathilda's shawl (2) mittens (9) moncsi (1) olasz kezdés és befejezés (1) orange Gail (1) our new dog (1) pattern with Excel (1) pendrive-"coats" (1) pite (2) poncsó (2) pumpkin (1) rainbow (1) Rocco és Vinny (1) sajt (1) scarf (2) shawl (2) shetland triangle (6) short row heel (2) sock heel with short row (1) sock yarns (4) socks (6) South Bay Shawlette (1) Springtime Bandit (1) Stretchy Bind Off (1) Swallowtail Shawl (7) táska (3) tolnai gyapjú (1) Touch me (1) tömködős piramis (1) Trinity (1) túrófánk (1) unser neuer Hund (1) unser neuer Hund) (1) uruguay-i lace (3) wool yarn (3) yarns (5) yarns and needles from Finland (1) zokni (4) zoknifonal (1)