2010. január 12., kedd

Kenyér...

Mikor napokon át csak morgást hallok a főzőlyukamból, mikor Apa falatozik, akkor tudom, hogy előbb-utóbb kenyérsütésre kell adni a fejemet, és inkább előbb, a béke érdekében. A bolti kenyerünk, ugyanis szétesik állandóan, mindegy, hogy éles, vagy nem annyira a szeletelőeszköz. Na, ilyenkor hallom a hangokat, különböző, szinte az összes szentek emlegetésével, kiegészítve még felemlegetve a "politikai" hovatartozásukat, esetleg utalva az etnikumukra is.Ezt ennél szalonképesebben lehetetlen felvázolni.

Limara Bagettjét szoktam az utóbbi időben "utánozni", csak más formában, spórolva az energiahordozóval, igyekszem két formában elhelyezni, akkor egyszerre sülhetnek. Változtatni nem szoktam rajta, csak a burgonyapelyhet kihagyom, valamint az előtésztát dupla mennyiségű tésztához teszem, mégsem akarnék naponta kétszer nekiállni, viszont a fele még jóformán melegen elfogy. Ez az adag most hidegen is elfogyott, úgyhogy nemsokára nekiesek a mainak, mégiscsak muszáj valamit ténykednem, kötni nem köthetek, mivel pihentetnem kell a kezecskémet, a dagasztás azt hiszem erre a legmegfelelőbb módszer. :)

5 megjegyzés:

Kataca írta...

Nagyon szép a kenyered, szinte érzem az illatát!!!
Úgy érzem, ki kell próbálnom...

Lente Julcsi írta...

Csodás!!

Tinkmara írta...

Gyönyörűek lettek a "veknik". Wow!

Tiszi írta...

Nyami! Te és Limara folyton arra késztettek, hogy a kenyérsütésen gondolkozzam. :D Nekiállni még nincs erőm.. .de egyszer megint napi szinten fogom tenni. Főleg ha még sokat nézem a ti "pékségeteket". :D

Viki írta...

Én már nem is tudom honnan is barangoltam el eddig: Hozzád, de hogy jót rötyögtem!!!! az mát tuti!! Szuper fej vagy :)))) No ezt nevezem én Blog-nak, ami nemcsak egy fotóról szól, meg itt láttad, meg ott láttad a receptjét, hanem van "mese" és Történet is hozzá :-)))) Örültem, hogy Rád találtam, megjegyezlek :))))) Jaaa!, hogy még arról nem írta, amit láttam?? - hát nem, mertlenyügözött a szöveged :)))) Azért csak meg súgom, hogy jól néz ki a betevő falatod, ne csodálkozz, ha a konyhádban nem csak Te tünténkedsz :)) Gratula

Környe Márciusban