2011. június 6., hétfő

Gyorsan

megmutatom, mit szövetkeztünk Helgával, Bazsikának. Kis ballagási ajándék a csokrához...Mivel olyan kutyabolond, állandóan játszanának, a kiskutya meg lesi minden mozdulatát, hurcolkodik ezt-azt utána, amit talál, papucsmaradék, fűcsomó, falevél, ágdarabok, ma a lépcső előtt földet is találtam, amit a tegnapi gazolás miatt könnyedén kiszedett a helyéről. /segített abban is, igaz a hajamat rágcsálta hajladozás közben, de néha el-ellopott egy-egy gazt, sőt a megtalált brekkencset is elvitte játszani, kicsit megszopogatta, de kiköpte, végül eltüntette valahova, valószínű beásta a föld alá szegény párát /. Egyébként a 2. képen nagyon jellemző a fejtartása, Éppen így néz rám, ha galambot utánozok neki, vagy kukorékolok. Közben pedig azt gondolja, gazdasszonynál kiköltöztek az emeletről...



Csibész is! Ma a bokámat és a lábujjaimat nyalogatta, de emellett állandóan "láb alatt" van. De okos is ááám: ha a fésűjét a kezünkbe vesszük, már rohan a hátsó udvarba és lefekszik az oldalára, viszont mindig ugyanarra...Nehezen vedlik, azért fésülgetjük, jó sok "gyapja" van, kár, hogy nem lehet megfonni...(bocsánat, hogy még a kutyában is a fonalalapanyagot látom meg...)

7 megjegyzés:

Andicsek írta...

ez a "csokoreb" is nagyon édes:) szinte él:) az eredeti is aranyos lehetett ahogy szopogatta a brekkencset:) brrrrrrrrrrrr

Moncsi írta...

Hát mindenesetre nem ízlett neki...Olyan mamlasz néha, máskor meg mintha értené, miről van szó, és a végtelenségig eszetlen is tud lenni...

Insh írta...

Hát ez valami elképesztően édes lett! Annyira kölyökkutyás az a fejtartás!

a Matula ikrek írta...

Csúcs!

hekka írta...

Nem is gondoltam, hogy a "modell" ilyen csibész kutyi. :) Igazán örülök, hogy tetszik nektek! Elvileg holnap meg is érkezik! :))) Puszi

MrsYarnart írta...

annyira édes azon a második képen, pontosan mint egy kis kajla csibész kutyuska :)

Ariadne Műhely írta...

Pedig nem gondolsz hülyeséget. Én hamarosan kapok talán értékelhető mennyiségű szőrt egy samoyed kutyusról. Azt fogom megfonni, mint azok a messzi népek ott fent Északon. Mert ott nincs juh, csak kutya, rénszarvas, meg esetleg farkas. Úgyhogy örülj az "ingyen" alapanyagnak...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Rendszeres olvasók

Címkefelhő

"...ott születtem én..." (1) "crochet baskets" (1) "little girl"hat (1) "owl"mittens (1) ( násá nóvaja szobáká (1) Adamas shawl (3) Adamas shawl. (1) Aeolian shawl (11) ajándék (2) bag (1) baltic blossoms (2) calorimetry (4) crochet (2) crochet bag (1) crochet bolero (1) crochet butterflies (1) crochet butterfly pattern (1) crochet doilies (5) crochet hat (1) crochet shopping bag (1) crocodile stich (1) család (4) Echo flower shawl (1) ékszer (1) emlékezés (4) entrelac knitting (1) fingerless gloves (2) fokhagymás leváros kalács :) (1) fonalak (3) fülvédő (1) gail pattern (1) gail shawl (18) hájas tészta (1) happy birthday (1) Haruha scarf (1) Haruni shawl (1) horgolás (2) How to knit it? (1) idézet (1) Jaques Cousteau Hat (1) játék (2) kardigán (1) karikás ostor (1) kellokukka (1) kellokukka shawl (9) kenyér (2) kesztyű (1) kicsi-lány sapka (1) kiri (11) knitting (4) knitting bag (1) knitting hat (15) knitting hats (5) knitting needle (1) knitting sock (15) könyv (1) kötés (1) kötött (1) kötött sapka (6) kötött zokni (3) lábmelegítő (1) Laminaria (8) leaf and flower shawl (3) Leaf lace (1) Leafy Lace Scarf (1) legwarmers (1) lekvár és csalamádé (1) Mathilda's shawl (2) mittens (9) moncsi (1) olasz kezdés és befejezés (1) orange Gail (1) our new dog (1) pattern with Excel (1) pendrive-"coats" (1) pite (2) poncsó (2) pumpkin (1) rainbow (1) Rocco és Vinny (1) sajt (1) scarf (2) shawl (2) shetland triangle (6) short row heel (2) sock heel with short row (1) sock yarns (4) socks (6) South Bay Shawlette (1) Springtime Bandit (1) Stretchy Bind Off (1) Swallowtail Shawl (7) táska (3) tolnai gyapjú (1) Touch me (1) tömködős piramis (1) Trinity (1) túrófánk (1) unser neuer Hund (1) unser neuer Hund) (1) uruguay-i lace (3) wool yarn (3) yarns (5) yarns and needles from Finland (1) zokni (4) zoknifonal (1)