2012. január 20., péntek

Félév

eltelt a középiskolából, Balázsnak. Pontosan nem tudom a nyolcadikos év végi "eredményt, de az biztos, hogy most nem lett kettes, csak 8 négyes, és 4 hármas(sajnos), és ebből is látszik, hogy a lepsényi iskolában nem mindig a gyerek a hülye, mint ahogy azt az itteni jegyek sugallták. Nem kellett attól rettegni, hogy nehogy énekből/!/ megbukjon, mint egyik év végén, amikor is iskola szinten több, mint tíz/!/ gyerek pótvizsgázott belőle.

A szakmai tárgyakból négyesünk lett, biológia, kémia, és az ezekből álló gyakorlati tárgyból is (laborgyakorlatok, természettudományos vizsgálatok), plusz a műszaki ábrázolásból, amit még ezekhez számolnak. Matek, magyar tárgyakból pedig javítani kell egy jegyet mindenképpen, aztán felőlem be is kaphatja mindenki, aki általánosban még a kedvét is elveszi a kölköknek attól, hogy reggel egyáltalán fölkeljenek és iskolába menjenek. Mert ez a jellemző errefelé, 16 év alatt sikerült ennyi következtetést levonnom...

4 megjegyzés:

rozi írta...

Nem vagy egyedül!Szintén átéltem a kicsi fiammal,általános suli közepes eredmény,középiskola négyes.Mi lett volna ha nem veszik el a kedvét a tanulástól?

a Matula ikrek írta...

Teljesen egyetértek.
Kevés gyereket motivál a "Jó neked a kettes is!" mondat. Hozzátéve, hogy ugyanez a gyerek középiskolában ötös lett matekból, a tanár a füzetét példának tartotta az osztálytársak elé.
Akkor hogy is van ez? Hiszen egy ilyen ""tanár"" miatt elúszhat a gyerek továbbtanulása.

Andicsek írta...

Zárt blogoldal mögött én is valami hasonló posztot készülök írni, mert kisfaluban lakunk és olvasnak néhányan az iskolából. ha elballagott a lányom lesz akinek elmondom a véleményemet. de addig nem. nekem sem volt piskóta anno de most még nehezebb

Moncsi írta...

Nekem már nem árthat senki, azért mertem...
Sajnos a tanároknak néha jobban tele van a tökük mindennel, és ezt a gyerekek érzik, motiválatlan diákokkal meg mit lehet elérni, örülhetnek, ha nemcsak testeben vannak ott az órákon.

Környe Márciusban