Ej, mi a kő...

már csak a nagy parák múlt idejű tárgya. Nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Zökkenőmentes alvás után könnyű ébredésem volt. Az altatástól féltem a legjobban, mikor az altatóorvos közelített a maszkkal, és mondta, hogy szép álmokat, azért nem hagyhattam ki, hogy nálunk otthon ez hogyan zajlik, mármint az altatás: Apa mondja: Moncsi, fogd be a szád és aludj!/de ez nekem nem bántó/ Miután megmosolyogták, három szippantás és elvesztettem a fonalat... Aztán arra emlékszem, hogy a műtősfiú kérte, karoljam át a nyakát, szegény ember, egyedül birkózott meg a feladattal, hogy engem a helyemre tegyen. Miután tisztult a kép, láttam apa már ott volt az ágyam mellett. Estefelé pedig egyre inkább jobban lettem, csak a derekam fájt a hanyatt fekvéstől, de félórás lassú próbálkozás után azért sikerült oldalra fordulva elaludni. A kavicsom sajnos elkeveredett valahol, mert nem kaptam meg, bár kértem, de elhiszem, hogy nincs már bent enélkül is. Köszönöm mindenkinek a drukkolást,a jókívánságokat, Zsófimamája-Gabinak pedig a látogatásokat! /Jaj, majd elfelejtem, azért két félpár zoknit, meg egynek a szárát összedobtam a két nap alatt, a műtét napján nem tudtam kötni, a kézfejemben lévő branültől./ Most igyekszem majd megfelelő étrend-mintát találni, nehogy ezután jelentkezzenek a görcsök.Valamint be kell pótolnom a blogolvasásokat is.