"Mosolyblogtató"

Krisztától és Marisunktól kaptam " Mosolyogtató" díjat, köszönöm, azért remélem néha hangosan röhögtök is a sok zagyvaságomon, én ezt nem bánnám, sőt....

Igaz, nem mókamester voltam boldogult úttörő koromban, de mára már el tudnám látni ezt a tisztséget is. / Rajtitkár voltam, fujj, a nyalizós kis dögje, mi?/ Ami azt illeti, elég nehéz volt az életem akkoriban, főleg felsőben, két pedagógus szülőm árnyékában, akik a kedvenceimet tanították(mat-fiz-kémia-földrajz-élővilág/.Leginkább azt képzeljétek el, mikor hetes voltam, és ezen órák valamelyikén jelentenem kellett, ha a hetes-párom éppen nem volt ott. Nagy nyelés, ...jelentem, így kezdődött, furcsa helyzet volt, de már 30 éve, hogy utoljára nyolcadikos voltam, ja, először is akkor...De még a mezőgazdasági munkákról nem is beszélve, mikor Papa volt velünk, és be kellett kiabálni: Tanárbácsi, megint egy vödör paprika, vagy láda szőlő. Szóval többszörösen hátrányos kislány voltam ezen a téren, de még mindig van itt valami, Papa volt a kézilabda edző is, 12 évig játszottam, a végzetes térdbalesetig, 1986-ban. Állandóan szem előtt, de akkora kár nem ért, csak felnőttem, ami a méreteimet illeti, agyilag még ezt nem támasztotta alá senki. Persze ez az állapot nekem megfelelő, mert ha nem lennék ilyen, nem kelteném fel az érdeklődéseteket, és akkor min mosolyognátok.


Hárítani fogok, és láncot megszakítani, ez olyan kényelmetlen, de már mindenkinek van ilyenje, akiket olvasok, és remélem, azért még be-be néztek ha ilyen ünneprontó is vagyok!

Köszönöm lányok, és mosolyogjatok!