2010. július 9., péntek

Túrós batyukám

Limara ötlete alapján formáztam meg, mert nálunk az a fő gond, hogy az a kevés töltelék, amit beleteszek az ilyen sütikbe, bukta, batyu, a hagyományos alakja miatt azt is kiengedi magából folyni sütés közben, aztán jól aláég az egész.Így viszont minden túró bennmaradt, és még foszlós is volt, annak ellenére, hogy a receptet nem tudnám most ideírni, 60 deka liszttel kezdtem, aztán élesztő felfuttatása meleg tejben, cukorral, 10 deka olvasztott vajjal dagasztva, és egyetlen tojást tettem bele. (a vaj mennyisége az egyetlen, ami nem változott.De így lett jó, néha teljesen felesleges néznem egy-egy receptet, mert a végén mindig mások a mennyiségek, nem tudom, miért. Azokat is csak "moncsi-méretnek" nevezhetném, ha nem tiltaná szerénységem, ahogy esik, úgy dagad, kel...

( Apa nem volt itthon, azért mertem a sütőt begyújtani, 30 fokban, bár mikor hazaért egy óra körül, azért megjegyezte, hogy nagy az Isten állatkertje, de legalább nem "idétlen fehérnépnek" titulált.)






1 megjegyzés:

Macus írta...

Én is megcsinálom majd így is. Sőt: vegyes gombócokkal is, ahogy valaki már előttem megcsinálta. Úgy is tuti lehet. Most csak szilvalekváros volt.

Környe Márciusban