2010. július 16., péntek

Még egy meleg napot neeeem!!

Már a tűréshatáron túl vagyok, ami ezt a hőgutás időszakot illeti. Reggel rácuppanok a félig jéggel teli üvegeimre, és estig cserélgetem, de állandóan csak a "vedelés" megy. Ezzel a jéggel a motoromat is hűtöm, talán ennek köszönhető, hogy még nem vert félre, mint évekkel ezelőtt, mikor megállapították a ritmuszavart. Ma kissé felcsillant a remény, hogy nem lesz 35 fok árnyékban, de délre már ezt is felszippantotta a Nap melege, mint a hajnali esőt a földről. Így aztán még jobb lett, már, ami a feltételeket illeti páratartalom emelkedéséhez. A növénykéink is szenvednek, még este 8 után is szinte sistereg a föld, ahogy öntözünk. Na meg a szúnyogok, tavaly ebben az időszakban simán kiülhettem kötögetni este is, alig jött valami vérszívó jószág, most meg a szememből is "inni" akarnak. /Legalább a zsíromat szívnák... :)/

A főzést is minimalizáltam, nagyjából 11-re általában készen vagyok, de semmi tűzhely mellett álldogálós kaja nem jöhet szóba, pedig két, malomkeréknyi patisszon könyörög a forró zsír, olaj után...

Talán holnap, ha nem bal lábbal kelek, meg aztán nem mehetnek tönkre, úgyhogy holnap ég a zsír...:)

Ma megint beújítottam, apa hozott még ubit a mamától is, de már csak salátának lettek volna jók. De nem akartam salátát, hideg uborkaleves lett.

Ami lényegében uborka saláta leturmixolva, erre jöttem rá. Ízre teljesen olyan. Csak némi plusz hozzávaló kellett bele, mint zöldhagyma, kis feketebors, kapor, aztán a többi hagyományos belevaló: fokhagyma, tejföl, és kevés aludttej, hogy tudjam turmixolni, és dobtam bele pár kovi-ubit is, ha már van.Azt egyébként saját magához eszem, néha aludttejjel "megbolondítva". Semmi bajom nincs tőle, viszont a nyers uborka erősen "visszabeszél".

7 megjegyzés:

Belinda írta...

Jól néz ki abban a neki való tálban! :)

Moncsi írta...

Köszi Belinda! Nem is tudom, milyen kis tálka ez, csak úgy van, de csupán dekorációnak jó, mert a belseje elég "göröngyös" mintás.

Ilona írta...

Pont így érzem magam Moncsi, ahogy Te! TOTÁLKÁR! Semmi életélvezet. Ráadásul itt vannak halomban a gyönyörűséges fonalaim, én meg csak szenvedek. Éjjel meg a szúnyog invázió. A picit-lehűléstől végre aludhattam volna, akkor meg a rettenetes dőrgésre kellett felriadni.Mondhatnám azt is, hogy "cseréptörés" (ez egy régi játék volt, szerintem senki sem emlékszik már erre rajtam kívül), csak hallaná már meg valaki odafenn is.
Amúgy fincsinek néz ki az a leves. Nálunk egész héten görögdinnye volt a menű. Senki nem mert szólni egy szót sem...

orsolya vanessza kiss írta...

Képzeld.. én se bírom, én se bírom, én se bírom..........

és már gondolkodni sem tudok...

Amanda írta...

Én eddig azt hittem, hogy egész jól viselem a hőséget. De nem! Ma olyan melegem volt, hogy rázott a hideg. Ebbe a hetven fokba tiszta libabőr lettem.

Annamari írta...

Én elég gyakran kint vagyok munkaügyben, igaz, nálunk csak 33 van árnyékban. Az is igaz viszont, hogy nem árnyékban jártam csütörtök-pénteken, csak forró por és beton volt mindenütt.
De inkább +35 (38-ig el), mint mínusz 20.
Na de a szúnyogok: tegnap este megint szétrágtak. A lakásból kitiltottuk őket egy kütyüvel, de már második este a héten, hogy szabad ég alá ülünk ki. Ez elviselhetetlen, már tiszta piros viszketés vagyok... dagadok tőlük, és sokszor véresre kaparom magam.

Robi írta...

Mi sem bírjuk már sokáig...minden évben egyre rosszabb és rosszabb.:S

Környe Márciusban